Nem olyan régen fejeztem be az építészeti főiskolát. Első feladatommal egy fiatal házaspár bízott meg, akik belátható tereket akartak és napos hálószobát. Egy családi házat akartak velem terveztetni, én álltam is a feladat elébe, bár az emeletek elrendezésétől kicsit féltem, aggódtam a munkafolyamat miatt.

Az első tervemet elfogadták rögtön, viszont a nő kérte, hogy a konyha tervezésekor hadd ülhessen mellettem, hiszen szakácsként dolgozott, ez talán még inkább gyengepont volt számukra, mint a gyerekszoba. Nagyon kedves házaspár voltak egyébként, nem szóltak bele semmilyen sarkalatos pontjába a tervezésnek, egészen meggyőzhetőek voltak és belátók. Kedveltem őket, mert nyitottak az ötleteimre, és mindenféle újítást és tanácsot szívesen meghallgattak.

Az egyetlen rizikófaktor a konyha volt. Már az első megbeszélés során láttam a nőn, Lizán, hogy nagyon megrázzák az ötleteim. Őt a klasszikus vonalak érdekelték, szeretett volna olyan konyhabútort, olyan konyhai berendezést, amely letisztult és könnyen kezelhető felületként funkcionál.

Én viszont úgy gondoltam, hogy a bonyolultabb formák, a ház többi szobájához és teréhez mérten sokkal jobban illenének a konyhájukba. Azt gondoltam, meg tudom építtetni úgy a kicsit komplexebb elrendezést, hogy minden praktikusan működjön. De Liza hajthatatlan volt.

Az egyik éjszakai chates megbeszélésünk során linkelt nekem, az építésznek egy oldalt, a konyhabutorom.hu nevezetűt, példaképp arra, hogy a számára legideálisabb konyhának milyennek kellene lennie. Egy kicsit megsértődtem, nem is nyitottam meg rögtön a weblapot, csak két nappal később, amikor már nem olyan dacosan álltam a kérdéskörhöz – igen, ennyi ideig tartott belátnom, hogy igazából nem kéne ennyire kardoskodnom az elgondolásom mellett, végül is nem magamnak tervezek konyhát, hanem egy ügyfélnek. Neki kellett megfelelnem, nem a saját elvárásaimnak.

Azt olvastam az oldalon, hogy van, aki számára a konyha egy műterem, ahol a művészi szabadságnak ki kell bontakoznia. Úgy éreztem, ez Liza számára a konyha definiálásában a legpontosabb meghatározás lehet. Ehhez kellett tartanom magamat.

Kitaláltam, hogy az enteriőr megtervezésénél mindketten, Laci meg ő is üljenek ott. Nagyjából elmondták a konyhával kapcsolatos koncepcióikat, aztán el is ugrottunk megvásárolni a bútorokat. Liza nagy lebegő polcokat akart, és olyan szekrényeket, amelyekbe nem csak a fűszerek férnek el, hanem az ő hatalmas fűszertartó dobozkája is. Szerette volna, hogy ezek a berendezések illjenek egymáshoz, de nem akarta giccsesre venni a figurát. Valami egyszínű bútort akart, lehetőleg fehéret, mert azt könnyű takarítani. Meg arról is magyarázott, hogy a fából készült munkalapokkal vigyázni kell, mert ha valaki kevéssé precíz a mosogatásban (mint mondjuk Laci, aki őrült módjára csapkodja a vizet), akkor fölpúposodhatnak.

Körültekintően, Liza szempontjait figyelembe véve beszéltünk az enteriőrről. Szerettem volna, hogy elégedettek legyenek velem, egy olyan konyhát akartam nekik, amelyben aztán szívesen dolgoznak. Különös tekintettel Lizára, akinek a szakmája színtere a konyha, a legfontosabb pont tehát a házban számára.

Amikor elkészültünk a konyhájukkal (be kell vallanunk, hogy azzal foglalkoztunk a legtöbbet, még a csempe kiválasztása is két munkanapos folyamat volt), elég kimerülten, de maximális megelégedéssel dőltem hátra nappalijuk (szintén általam választott) kanapéján. Liza boldog volt. A konyha pedig tökéletes.

Még akkor meghívott magukhoz ebédre a következő hétvégére. A barátai is eljöttek az eseményre, és kifogyhatatlan bókokkal méltatták a házat – mindez a tervezőnk érdeme, mondták mosolyogva, és felém biccentettek, én pedig kicsit elpirulva, de azért meglehetősen büszkén húztam ki magamat ezek hallatán.

Két hónap múlva jött a hír, hogy Liza babát vár. A gyerekszoba megtervezésére is engem kértek meg, néhány változtatást szerettek volna eszközölni a szobában, ezért kerestek meg újra. Szívesen vállaltam a feladatot, de megjegyeztem Lizának, hogy készségességemért cserébe készüljön nekem valami finom vacsorával, részesüljek én is abból az örömből, amit majd a baba kaphat a finom ételek kóstolásakor. Mert egy ilyen ízléses és praktikus konyhában csak és kizárólag jókat főzhet az ember!