Apukám azok közé a szerencsések közé tartozik, aki imádja a munkáját és nagyon élvezi, amit csinál. Építészként dolgozik, korábban pedig az építkezéseken is sokat segített. Nem annyit, mint mostanában, most már inkább ő az, aki irányít a cégnél, aki tervez és, aki a tárgyalásokra jár. Korábban, amikor építkezésekre járt és ő is építkezett, azt is ugyanúgy imádta, mint a mostani munkáit.

Amikor anyával úgy döntöttek régebben, hogy saját házat akarnak, akkor úgy oldották meg, hogy ők és apa néhány barátja segítettek, tehát önerőből oldották meg. Tudták, hogy nehéz fába vágják a fejszéjüket, de tudták, hogy utána mennyire jó érzés lesz a saját házukban élni, amit ők építettek fel saját maguknak.

Persze nem ment ez ilyen könnyen, apának problémái is lettek a térdével, ezért ízületvédő használatára kötelezte az orvos. Néha még most is fáj a térde, de már nem annyira vészes. A gyógyszer, amit akkor kapott, nagyon jól bevált neki, még másnak is ajánlotta, aki arra panaszkodott neki, hogy fájnak az ízületei.

Kiskoromban én is szerettem volna építész lenni, de már nem is emlékszem, hogy miért vetettem el az ötletet. Lehet, hogy csak egy kósza gondolat volt ez akkor, mert aztán sok más is elkezdett érdekelni. Voltak ötleteim, hogy mivel akarok majd foglalkozni, ha felnőttem, és az építészet is közte volt, de végül nyert az újságírás.

Én is nagyon szeretem a munkámat, ez talán annak is köszönhető, hogy fantasztikus munkahelyem van, ahol a kollégákkal és a főnökkel is nagyon jól kijövök. Korábban nem volt olyan munkahelyem, amiről ezt el tudtam volna mondani, talán ezért is tudom annyira becsülni a mostani helyemet. Évek óta itt vagyok, és nem tervezek váltani. Úgy látszik, hogy ez a „szerencse” megmaradt a családban, mert anyukám és a testvéreim is elégedettek a munkájukkal.

Ugyan már én is felnőttem, befejeztem az egyetemet és van egy állásom is, még várnom kell arra egy kicsit, hogy eljussak én is odáig, hogy saját házam legyen. A párommal már gondolkoztunk ezen, de még sokat kell spórolnunk addig, hogy eljussunk idáig. Még szerencse, hogy majd ezért nem kell messzire mennünk, mert apa és a kollégái segíteni tudnak majd ebben. Már alig várom azt a pillanatot, hogy elmondhassam, hogy nekem is van egy saját házam. Illetve, nekünk van egy saját házunk, bocsánat. Néha nagyon elkap az izgatottság.

Amúgy a párom is szed gyógyszert, és ugyanarra, mint apukám, ízületvédő kell neki is, mert a versenyszerű sportolástól tönkrementek a térdei. Néha szokott neki is fájni, de mivel odafigyel magára és szedi a gyógyszert, ezért különösebb gond ebből nála sem szokott lenni.

Meg vagyunk áldva ezekkel a gyógyszerekkel. Nekem migrénem van, szóval én a fejfájásaimra szedek gyógyszereket. Néha annyira rosszul vagyok tőle, hogy megmozdulni sem tudok, nem tudok kikelni az ágyból. Próbáltam már rengeteg házi praktikát, ami hátha hamarabb elmulasztja a fejfásaimat, de idáig semmi nem vált be.

Szerencsére a munkám miatt nekem sosem kell idegeskednem. Nincsenek viták, összeszólalkozások, hajtás, se semmi, így általában az időjárás és a más okokból kifolyó stressz miatt szokott migrénem lenni.  A családban sem szokott probléma lenni, persze nálunk is, mint mindenhol, előfordul, hogy valamin összekapunk, de az sem eget rengető vitatkozást jelent. Örülök, hogy mindannyian ilyen jól kijövünk egymással, mindig számíthatunk egymásra, és amikor csak időnk engedi, gyakran összejárunk, és közös programokat csinálunk. Remélem, hogy nem sokára az lesz a közös programunk, vagyis az is, hogy a házunkat építjük. Már alig várom! Remélem, hogy majd senkinek nem lesznek ízületi gondjai közben, mert a végén tonna számra vehetjük az ízületvédő gyógyszert.