Nem csak a nagyok tudnak építeni

gyurma
gyurma

Amikor az ember szülő lesz, elkezd azon gondolkozni, hogy vajon mit tanít majd a gyerekeinek és milyen példát mutat. Azt hiszem, nekem nincs okom a szégyenre, mert rendesen nevelem a gyerekeimet, és próbálok jó példát is mutatni nekik. És eddig sikerült is jó irányba terelgetni őket. Mindkét fiam okos, türelmes, jól teljesítenek az iskolában, és igazán nincs velük semmi gond általában.

De ahogy megy az idő, az ember mégis elgondolkozik, hogy mi lesz belőlük, ha nagyok lesznek, vajon milyen munkát választanak majd hivatásul. Persze a legtöbb szülő szeretné, ha a gyereke az ő nyomdokaiba lépne, de én nem akarom ezt rájuk erőltetni. Bár mindkettőnek tetszik, hogy építész vagyok, és gyakran nézik, ahogy egy terven dolgozom.

Nem akarom, hogy kimaradjanak ebből az élményből, ezért sok olyan játékot veszek nekik, amik a tervezésről szólnak, például építőkockákat, vagy mos más olyan fa vagy mágneses játékot, amikből ki tudnak rakni egy épületet, és kicsit építésznek érezhetik magukat.

Mostanában amivel nagyon szeretnek játszani, az a gyurma. Van egy csomó féle otthon, de ők mindig összegyúrják őket, így fura színük lesz, és így már nem játszanak vele szívesen. Elfoglalt emberként nincs mindig időm bemenni a boltba, de találtam egy szuper online játékboltot, ahol nem csak gyurma, hanem sok más érdekes játék található.

Amit eddig nem is láttam még nagyon, az a homok gyurma, ami kicsit más tulajdonsággal bír, mint a sima gyurma, de nagyon jól lehet belőle formákat építeni, akár homokvárat is. De ez sokkal többet tud, mint a sima homok, nem kell hozzá víz, és van belőle világító és csillámos változat is.

Már többször rendeltem a bolttól, és mindig időben kihozták a terméket, de általában 1-3 nap a szállítás. Lehet kártyával és utánvéttel is fizetni. Emellett sokszor vannak akciók is, meg bizonyos összeghatár felett a szállítás is ingyenes. Én biztos, hogy a jövőben még több játékot fogok innen rendelni a gyerekeimnek. Gyors és megbízható, egy építésznek pedig mindkettő fontos.