Séta a házak között

Magasba törő felhőkarcolók, vagy földalatti üregek? Ki tudja előre megjósolni, hogy hol fogunk élni 100-1000 év múlva? Ha bekövetkezik az apokalipszis, akkor már sehol. Ha megnő a radioaktivitás a légkörben egy atomháború miatt, akkor talán a föld alatt képesek leszünk túlélni, mint a vakondok. Ha nem áll le a globális felmelegedés… talán akkor a sarkvidékekre még visszaszorulhatunk.

A Föld nagyvárosaiban egyre kevesebb marad a beépíthető területek nagysága. Ezért már évszázadok óta a felfelé terjeszkedés a meghatározó az épületeink stílusában. Egészen hihetetlen magasságokig építkezünk; a világ jelenlegi legmagasabb épülete a Dubajban található Burdzs Khalifa. De ezeknek az épületeknek csak egy elenyésző része tartalmaz a tetején napelemeket. Nem is csoda, hiszen ahhoz képest, hogy egy épületnek micsoda energiaigénye van, ahhoz nem elég arányosan nagy a tető területe.

Édesapám építészmérnök. Szerinte a családok többsége olyan házban szeretne lakni, amelyik külsőre jómódúnak tűnik és „átlagos családi ház” jellege van. Arra már kevesebben gondolnak, hogy aktív vagy passzív házat telepítsenek; pedig szerinte ebben van az építészet jövője. Ráadásul, ahogy mondani szokta, az árak egyre mennek lejjebb, akinek van pénze egy jómódú családi házra, annak nem lehet problémája egy napelem inverter árával sem (tessék csak megnézni itt, ha nem hiszi!).

Én hasonlóan az építészet felé orientálódok. Még csak középiskolás vagyok, de nagyon érdekelnek az épületek, főleg a régi, ódon kúriák. Hobbifotósként mindig igyekszem a fotóim alanyainak a legelőnyösebb oldalát megtalálni. Sokkal inkább vonzanak ezek a házak, mint az új felhőkarcolók. És ezeknek a tetejére ugyanannyiba kerül a napelem inverter ára, mint egy új építésű házra. Ráadásul arányaiban jobban jön ki az egységnyi felületre jutó napelemek száma. Ezért is problémás a népesség túlszaporodása. Minél többen vagyunk, egyre inkább felfelé kell elkezdeni építkezni. Minden elveszti az emberi mivoltát, az emberi méreteit, és ezek a gyönyörű, ódon kúriák végleg el fognak tűnni, hiszen alig páran fogják tudni megengedni maguknak, hogy kertes házban lakjanak.

Régi analóg gépemet markolva sétáltam a régi városnegyedben. Egymást váltogatták az új építésű, „fancy” családiházak és az ódon, spalettás, borostyánnal benőtt kúriák. A hangulatom ezen házak mentén változott folyamatosan. Az új házak mellett engem is eltöltött a fiatalosság energiája, hogy bármire képesek vagyunk, hogy élvezni kell az életet, tombolni, örülni, élni. A régi házak mellett azonban elfogott a nosztalgia és a melankólia. Itt éreztem az idő múlását, ahogy telnek az évek és minden változik, és mégis, semmi sem… Régi házak tetején is megpillantottam a napelemeket. Az emberek újulnak, fejlődnek, haladnak valamerre… a házak állandóan, valahol mélyen, a tégláik összességének legmélyén őrzik eredeti építőik kézlenyomatát és érzéseit. Minden háznak megvan a maga hangulata. Az évek során összeszedett emlékek itt akkumulálódnak és tározódnak, és minden egyes lakóról, aki ott élt, őriznek egy nyomot, egy repedést, egy foltot, valamit, ami hozzáad a személyiségükhöz, elnyelheti, és tovább élteti az ódon, félelmetes hangulatot.

Ahogy sétáltam, az egyik ilyen házra éppen új napelemeket húztak fel. Elcsíptem egy beszélgetés-foszlányt: „… ne aggódjon, a napelem inverter ára ebben a csomagban igen kedvező…”. Hát igen, az ódon házak némelyike is beadja a derekát és megadja magát a fejlődésnek és az új technológiáknak.

Gyorsan lefotóztam ezt a házat, amint a napelemeket kalibrálták rajtuk. Hátha jól sikerült és egyszer majd kiállíthatom valahol olyasmi címmel, hogy „egy öreg ház új élete”. Azt hiszem, ez elég jól hangozna. Remélem a jövő úgy alakul, hogy többet megőrizhetünk ezekből a régi, csodás épületekből és hogy sokan átérzik majd azt a különös hangulatot, amit ezek az épületek sugároznak magukból.